Láttam az elképedést a szemében. Sikerült meglepnem őt... Ez az! Most már tudja, hogy mire is képes a banda! Tuti, hogy ezzel az a pöffeszkedő zsűri is meg lenne elégedve! Ezzel most megmutathatjuk nekik, hogy igenis van tehetségünk, és nem csak az apám pénze van...A fiúk mögöttem éljenezni kezdtek, én viszont csakis a tejbe-tökre figyeltem. Tátott szájjal nézett ránk... Elakadt a szava...Remek.. pont ezt a reakciót akartam elérni. Felállt a székéből és elindultunk felénk. Halottam, hogy a fiúk a hátam mögött ujjonganak és összepacsiznak... Valaki még engem is megrázott a vállamnál fogva. De nem foglalkoztam velük. Csak a tejbe-tökre figyeltem. Kijött a stúdió-szobából és egyenesen felém tartott. Engem figyelt... Egy párhuzamos univerzumban csak mi ketten léteztünk. Az előadó és a hallgató... Pár centire előttem megállt... A fiúk is elhallgattak...
-Ez.... ez... elképesztő volt... mégis hogy tudsz ilyet írni? Ilyen rövid idő alatt? - nézett rám csodálkozva, mintha valami őrült zseni állna előtte.
-Mindig is ilyen volt... a bandát is ő hozta össze - veregetett vállon Dai.
-Minden dalt ő ír... szöveget és zenét egyaránt - csatlakozott Fuuta.
-Mi már csak a kész kottákat kapjuk meg... Azt se tudjuk mikor írja a dalokat - nevetett Eita.
-Ha unatkozik dalt ír, ha tanul dalt ír. Ha zenét hallgat, akkor is dalt ír... Kíváncsi vagyok, hogy kifogy-e belőlük valaha is - mondta egy sóhaj kíséretében Dai.
-Hihetetlen...
-Na mit mond? - kérdeztem komoran.
Egy pillanatig csak nézett rám... majd megértette.. Ördögi mosoly jelent meg az arcén, majd kezét nyújtotta felém.
-Azt ajánlom nekik, kössék fel a gatyájukat! - nevetett.
Jó erősen kezet ráztunk, majd a fiúk ismét ujjongásban törtek ki. Lepakoltuk a hangszereket a helyükre, a tejbe-tök meg elvitt minket egy étterembe. Azt mondta, megérdemeljük a vacsit, a mai teljesítmény után. Az egészet ráadásnak a cég fizeti! Mondanom se kell, nem kevés kaját rendeltünk.... Miután végeztünk, mindenki indult haza felé. Mivel kiderült, hogy én és a tejbe-tök ugyan arra felé lakunk, egy darabon együtt mentünk.
-Meg fogja mutatni azoknak a barmoknak? - kérdeztem, de nem néztem rá.
-Persze. Ne aggódj, nem csak te gyűlölöd őket. Énen nem igazán bírom, amikor valakit a családja alapján ítélnek meg...
-Nekem mondja? Az egész életem kiskirályként éltem le apám hatalma miatt... De én ezt ki nem állhatom... Gyűlölöm, mert az emberek nem engem látnak, hanem az apám pénzét.
-Nem kell aggódnod. hamar rá fognak jönni, hogy te nem csak egy pénzeszsák vagy, hanem egy őstehetség is.
-Kitalálom... maga segíteni fog, igaz
-Ahogy mondod. Nehogy azt hidd, hogy könnyen megszabadulhatsz tőlem.... Fogjunk össze ellenük, és mutassuk meg, mire is képes a tehetség!
- Rendben!
Úgy tűnik... találtam egy szövetségest....