3 part

Ezt nem hiszem el.... Annyira dühös voltam... Elegem van abból, hogy az az ember az apám! Legszívesebben letagadnám... Amint valaki megtudja, hogy az ő fia vagyok, rögtön kiskirályként kezelnek... addig meg szartak a fejemre... kölyök korom óta ez megy... Már megszokhattam volna... De nem! Ezt nem fogom elfogadni! Megmutatom nekik, hogy igenis méltók vagyunk arra, hogy híresek legyünk! olyan számot fogok írni, amitől kiesnek a székükből azok az idióta, túl fizetett majmok! Csak várjanak...  Amikor kiértem a hallba, a fiúk már egy magas szőke ipsével beszéltek... Nagyon vidámak voltak... Amikor odaértem hozzájuk, rögtön magukkal vonszoltak.
 - Hé Isao! Komolyan megkaptuk a szerződést? - esett nekem Eita.
 - Haver, ha csak ugratnak minket - szólt Dai.
 - Komolyan skacok, ez nem vicc - mondta az a szőke ipse - Mostantól én vagyok a menedzseretek.
 - És neve is van? - kérdezte Fuuta.
 - Igaz is. Bocsesz. A nevem Chikasi. És ti vagytok Isao, Dai, Eita és Fuuta, igaz? - mutatott egyenként mindegyikünkre.
A fiúk helyeselve bólogattak. Chikasi mint egy idióta tejbe-tök úgy vigyorgott.  Undorító volt... Ez az egész helyzet annyira undorító... Mindent a pénz ural... Gyűlölöm ezt az egészet!
 - Hé Isao, mi a baj? - lépett oda hozzám Dai.
 - Semmi... csak éppen most írtam egy új dalt... fejben... - mondtam, és ekkor tényleg egy új dal született a fejemben...
 - Nocsak... címe is van?
 - Satisfaction...
 - Elégtétel? Hm... tetszik - veregetett vállon.
 - Fiúk miről susmorogtok ott ketten? - lépett oda hozzánk az a tejbe-tök.
 - Isao épp most írt egy új számot a bandának - újságolta Dai.
 - Nahát, ez remek. Mi lenne, ha bemennénk az egyik stúdióba, leírnád, és eljátszanátok?
 - Rendben, menjünk - néztem a szemébe.
 - A 3-as stúdió szabad. Menjetek előre, én még beszélni szeretnék Isao-val - mondta és le se vette rólam a tekinteté.
A fiúk szótlanul távoztak, és eltűntek az első sarkon. Nem vártam meg, míg ő kezd beszélni.. nekem is meg volt a saját mondandó neki.
 - Ide figyeljen. Nem tudom miért csinálja, de engem nem tud átverni. Tudom, hogy csak azért vették fel a  bandánkat, mert az apám az, aki! Szóval előttem nem kell magát megjátszania, undorodom a pénzéhes faszkalapoktól!
 - Álljon meg a menet kisapám! Én baromira leszarom, hogy ki vagy. Én a bandádra figyeltem fel, és kibaszottul nem érdekel azoknak a hülye tuskóknak a véleménye ott a zsűri székben!
 - Akkor rendben van. Ezt tisztáztuk. Na jöjjön, megmutatjuk magának milyen is egy igazi profi banda - indultam el a stúdió felé.
A srácok már a hangszereiknél voltak, amikor én beértem. Gyorsba megcsináltam a kottákat, és kiosztottam. Alig egy fél óra alatt megvolt a 3 kotta.  A srácok átfutották, majd kiszóltam a tejbe-töknek.
 - Na mi készen vagyunk, kezdhetünk?
Ő intett, hogy kezdhetünk és felvettem a fejhallgatót. Azt mondta, felveszi, hogy mire is vagyunk képesek... Én meg áldásom adtam rá. Elfoglaltam én is a helyem, majd intettem, hogy kezdhetünk... Ezzel megszületett a banda új száma a Satisfaction!

2 part

Még éppen időben értünk oda a meghallgatásra... Még volt előttük 3 banda... gyorsan vettünk egy sorszámot, vártunk egy kicsit, majd felmentünk a színpadra. Mindenki elfoglalta a helyét, majd játszani kezdtünk:

Írtó jók voltunk! Akár a profik, úgy zúztunk! Az előző versenyzőkből összeállt nézőközönség állva tapsolt. Úgy gondoltuk, sínen vagyunk. Meghajoltunk, majd a zsűri elé gyűltünk és vártuk a véleményüket.

 - Srácok, nem voltatok rosszak... Sőt jobbak voltatok, mint az előttetek játszók.

 - De nem volt kimagasló... Túl átlagosak vagytok...

 - Nem ütitek meg azt a szintet, ami egy profi bandától elvárható. Véleményünk szerint ti sose fogtok befutni!

Ezt nem hiszem el... Mégis mit képzelnek magukról ezek? Még hogy nem fogunk befutni! Hiszen már így is sokat elértünk! A suliban mindig fellépünk!

 - Gyertek fiúk, menjünk - mondta Dai, és a fiúkkal elindult kifelé.

Ők csendben levonultak, de én még mindig nem békéltem meg... Ezt nem fogadom el... Mi igenis tehetségesek vagyunk!

 - Jók voltatok, Shinagawa-kun!! - kiáltották a rajongóink.

Lenéztem a nézőtérre. Csak most vettem észre, hogy nem csak az előttünk játszó bandák, de néhány sulis rajongónk is eljött. És tanárok is... Minket jöttek biztatni... És mi csalódást okoztunk...

 - Várj csak fiú! Te vagy Shinagawa Kei fia? - kérdezte az egyik zsűritag.

 - Igen. És akkor mi van?

 - Várj egy kicsit... Így jobban meggondolva igazából jók voltatok... és nem is kell annyit dolgozni rajtatok, mint első látásra hittük...

 - Pontosan. Tehetségesek vagytok. Csak egy kis gyakorlás kell!

 - Mégis mit akarnak ezzel? - kérdeztem gyanakvóan.

 - Természetesen azt, hogy meggondoltuk magunkat. Fel vagytok véve - mondták mosolyogva.

A nézőtér felsikoltott. Egy emberként éljeneztek... De én nem tudtam örülni neki... nem, mert nem a tehetségünk miatt vettek fel minket, hanem az apám befolyása és pénze miatt...

1 part

Szokásos napnak indult, akár a többi. De miközben az iskolában voltunk, kaptam egy SMS-t...

"Ma délután jön a városba egy tehetségkutató! Minden érdeklődő fiatalt várunk! Gyere, és mutasd meg a hangod!"

Azonnal arra gondoltam, hogy el kell vinnem a srácokat is. Megyek is, megkeresem őket. Ahogy őket ismerem, vagy a próbateremben lesznek, vagy a tetőn. Végig rohantam az iskolán. A próbaterem üresen állt. Csak a hangszerek voltak benn, csendes magányukban. Becsuktam az ajtót, és majdnem nekimentem a zenetanárnak. Gyorsan váltottam vele pár szór, és indultam a tetőre. Kinyitottam az ajtót, és rögtön hajamba kapott a szél. De nem törődtem vele, csak egyenesen a fiúkhoz siettem Ők éppen egymással beszélgettek...

 - Fiúk! Nagy hírem van! Ma lesz itt egy tehetségkutató! 

 - Igen, és? - kérdezte Dai.

 - És mi megyünk!

 - Isao! Észnél vagy? - meredt rám Fuuta.

 - Pontosan. Mégis hogy gondolod ezt? - csatlakozott Eita.

 - Nem is próbáltunk... - tetézte Dai.

 - De gondoljatok bele. Itt a lehetőség, hogy híresek legyünk!

 - Közülünk csak te akarsz híres lenni! - mondta Eita.

 - Fiúk! Nem megígértük egymásnak, hogy mindig összetartunk? Hogy jóban-rosszban együtt leszünk?

 - De - mondták kórusban.

 - Akkor itt a lehetőség, hogy megmutassuk mennyire egy csapat vagyunk! Akkor velem tartotok? - kérdeztem őket.

Egymásra néztek, majd egy sóhaj kíséretében bólintottak, Mint egy kisgyereke, úgy örültem. Azonban ekkor megszólalt a csengő. Mind indulni készültek, amikor én megállítottam őket.

 - Várjatok! Nem kell órára mennetek!

 - Hogy-hogy? - meresztettek rám hatalmas szemeket.

 - Megmondtam a zenetanárnak, hogy mire készülünk, ő pedig azt mondta, elrendezi az igazgatóval, hogy egész nap gyakorolhassunk!

 - Huh, tehát tudtad, hogy úgyis belegyezünk - sóhajtotta Dai.

 - Hát persze! Hiszen a barátaim vagytok ! - nevettem rájuk.

Ezután mind elindultunk a próbaterembe. Míg a fiúk elfoglalták a helyüket a hangszereknél, én előkerestem a kottákat. Végiglapoztam őket, majd kiválasztottam egy Super Junior számot. Szóltam a srácoknak, majd nekiláttunk a gyakorlásnak. Nem törődtünk a csengőkkel. Teljesen belemerültünk a gyakorlásba. Nem tudom mennyi idő telhetett el... De egszer csak kinyílt az ajtó... A zenetanár lépett be rajta...

 - Srácok, ti még itt vagytok? - nézett ránk csodálkozva.

 - Igen, Gyakorlunk... Miért? - kérdeztem.

 - 10 perc múlva kezdődik a meghallgatás!

 - Az lehetetlen! - néztem az órára - Az óra szerint még mindig van 1,5 óránk!

 - Milyen óra? - nézett körbe a teremben - Az? Már vagy 2 hónapja nem jár! Siessetek már! Ha nem értek oda nagyon gyorsan, lekésitek az egészet!

Összekaptuk magunkat, beszálltunk a tanár kocsijába, és indultunk a meghallgatásra...