Szokásos napnak indult, akár a többi. De miközben az iskolában voltunk, kaptam egy SMS-t...
"Ma délután jön a városba egy tehetségkutató! Minden érdeklődő fiatalt várunk! Gyere, és mutasd meg a hangod!"
Azonnal arra gondoltam, hogy el kell vinnem a srácokat is. Megyek is, megkeresem őket. Ahogy őket ismerem, vagy a próbateremben lesznek, vagy a tetőn. Végig rohantam az iskolán. A próbaterem üresen állt. Csak a hangszerek voltak benn, csendes magányukban. Becsuktam az ajtót, és majdnem nekimentem a zenetanárnak. Gyorsan váltottam vele pár szór, és indultam a tetőre. Kinyitottam az ajtót, és rögtön hajamba kapott a szél. De nem törődtem vele, csak egyenesen a fiúkhoz siettem Ők éppen egymással beszélgettek...
- Fiúk! Nagy hírem van! Ma lesz itt egy tehetségkutató!
- Igen, és? - kérdezte Dai.
- És mi megyünk!
- Isao! Észnél vagy? - meredt rám Fuuta.
- Pontosan. Mégis hogy gondolod ezt? - csatlakozott Eita.
- Nem is próbáltunk... - tetézte Dai.
- De gondoljatok bele. Itt a lehetőség, hogy híresek legyünk!
- Közülünk csak te akarsz híres lenni! - mondta Eita.
- Fiúk! Nem megígértük egymásnak, hogy mindig összetartunk? Hogy jóban-rosszban együtt leszünk?
- De - mondták kórusban.
- Akkor itt a lehetőség, hogy megmutassuk mennyire egy csapat vagyunk! Akkor velem tartotok? - kérdeztem őket.
Egymásra néztek, majd egy sóhaj kíséretében bólintottak, Mint egy kisgyereke, úgy örültem. Azonban ekkor megszólalt a csengő. Mind indulni készültek, amikor én megállítottam őket.
- Várjatok! Nem kell órára mennetek!
- Hogy-hogy? - meresztettek rám hatalmas szemeket.
- Megmondtam a zenetanárnak, hogy mire készülünk, ő pedig azt mondta, elrendezi az igazgatóval, hogy egész nap gyakorolhassunk!
- Huh, tehát tudtad, hogy úgyis belegyezünk - sóhajtotta Dai.
- Hát persze! Hiszen a barátaim vagytok ! - nevettem rájuk.
Ezután mind elindultunk a próbaterembe. Míg a fiúk elfoglalták a helyüket a hangszereknél, én előkerestem a kottákat. Végiglapoztam őket, majd kiválasztottam egy Super Junior számot. Szóltam a srácoknak, majd nekiláttunk a gyakorlásnak. Nem törődtünk a csengőkkel. Teljesen belemerültünk a gyakorlásba. Nem tudom mennyi idő telhetett el... De egszer csak kinyílt az ajtó... A zenetanár lépett be rajta...
- Srácok, ti még itt vagytok? - nézett ránk csodálkozva.
- Igen, Gyakorlunk... Miért? - kérdeztem.
- 10 perc múlva kezdődik a meghallgatás!
- Az lehetetlen! - néztem az órára - Az óra szerint még mindig van 1,5 óránk!
- Milyen óra? - nézett körbe a teremben - Az? Már vagy 2 hónapja nem jár! Siessetek már! Ha nem értek oda nagyon gyorsan, lekésitek az egészet!
Összekaptuk magunkat, beszálltunk a tanár kocsijába, és indultunk a meghallgatásra...